Női princípium III.- Szépasszony by Yella

IMG_2835

A női létnek három aspektusa létezik, ami a holdfázisokhoz köthető. A telő hold a szüzet, a telihold az anyát, míg a fogyó pedig a boszorkányt jelképezi.

Ihletforrás: a fent említett három archetípus gyakorlatilag az összes mitológiába fellelhető. A boszorkány nem mindig öregasszony. Lehet fiatal, csodaszép női is, aki egyszerűen elcsavarja a férfiak fejét, majd rákényszeríti az akaratát áldozataira. Lilith, Hekaté, Hel, mind-mind ilyen mitológiai alakok, ahogy a magyar népi mondavilágban Szépasszony is,. A vele való találkozás veszélyes, megítélése ambivalens. Egyaránt hordoz a boszorkányokra és a tündérekre is jellemző jellemvonásokat.

Felhasznált fém, alapozó, technika, festék, dátum: 6-os vörös réz,;1031,1033 és 10-9.es alapozó, festett zománc, készült 2017 nyár. A/3-as nagyság.

Mondanivaló: Ő a harmadik a sorban, tudással rendelkezik, amit jóra és rosszra egyaránt használ. A női energiákat, mágiát a történelem során, mindig is a hold jelképezte. Így erre a képre számos holdmotívum került. Rengeteg rejtett jelkép került a képre, amit csak különböző szögekből, fényben válnak láthatóvá.

img_2836.jpg

A homlokon a harmadik szem helyett a hold látható. A háttérben a gyöngyház fehérben világító telihold. A két vállon a kezdet és a vég, az alfa és az omega. A nyakában a felfelé meredő, ötágú csillag, ami a mágia jele. Direkt nem lefele áll az ötszög, mert akkor sötét mágiáról lenne szó és mint említettem nem egy velejéig romlott entitásról van szó. A népi hiedelem úgy tartja, hogy a legszebb nő, aki valaha létezett és aki teljesen látja az arcát az szörnyet hal.

IMG_2847.JPG

Megfelelő szögben jobban kijönnek a rejtett jelek a holdon. A 12 csillagjegy és a bolygók szimbólumai. A hold hasonlít egy glóriára, ami Boldogasszonyos képet idézi. Itt is vannak csillagok.

IMG_2842

A keze körül szivárog a mágia. Ónos fehérrel van ez megjelenítve.

IMG_2844

Végül a ruha, amin életfa motívum van. Kezdet és vég. A ruha sötétkék, rajta a csillagokkal.

Különlegességek, tanulságok: Igazság szerint ennek a sorozatnak a terve már nagyon régóta érlelődött bennem. A végső löketet az adta meg, amikor a Mömaxban keresgéltem és ráakadtam erre a három hatalmas keretre vagyis inkább tükörre.

IMG_6584

Egyértelmű volt, hogy a Kisasszony a fehéres keretbe kerül. Ő balra néz és profilból ábrázoltam. Kontya van, ami fektetett nyolcast formál (végtelent).

IMG_2853

Középen, szemből ábrázolva van Boldogasszony és a gyermeke. Sötétebb, inkább barnás haja van, mint Kisasszonynak, neki is kontyba van kötve a haja.

IMG_2835

Végül Szépasszony… Ő a jobboldali kép feltéve, háromnegyedes ábrázolást kapott. Haja sötét és zabolátlan. Mindegyik kép felrakva másfele néz, egyiknek sem azonos a profilja. Ez is a tudatos tervezés része volt.

 

 

Reklámok

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Egyéb, Tűzzománc, Yella | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s