Lepkéim by Yella

lep1

A hármas fogat avagy mit jelent nálam az absztrakt… Indamotívumokat természetesen. 😀

Ihletforrás: a Virágoskertem című cikkemben említettem, hogy ott tanultam meg “sorozatot” készíteni. Azóta kisebb-nagyobb megszakítások mellett mindig benne vagyok egy-egy nagyobb műben, ciklusban, amihez szükségem is van az ott elsajátított képességekre. Közvetlenül az absztrakt újraértelmezett matyóhímzéses virágjaim után fogtam bele a lepkéimbe. A két sorozat közeli rokonságot ápol egymással nem csak azért, mert mindkét esetben Stile Interioros keretekbe kerültek a képek, hanem ugye időben is viszonylag közel keletkeztek egymáshoz.

Felhasznált fém, alapozó, technika, festék, dátum: 6-os vörös réz, CS 500-as alapozó, sodronyzománc, kristályok, készült 2016 őszi tábor.

IMG_0929

IMG_0908

 

img_0926.jpg

IMG_0927

IMG_0928

IMG_0913

Mondanivaló, érzések: a matyóhímzés után jött a halasi csipke… vagy legalábbis valami nagyon hasonló. A sodronyrekeszeimet szinte soha nem tervezem meg előre, kivétel ha állatot ábrázolok. Általában csak leülök és hajtogatok “valamit” a tudatalattimból. Ezért írtam az elején, hogy ez az én absztraktom. A színhasználat sem annyira megtervezett, mint a lapított drótos, illetve festett zománcos műveimnél. Inkább csak úgy jön, általában a kerethez próbálok meg igazodni, semmi máshoz. Mármint nem a téma a lényeg. Ilyenkor legtöbbször növény forma jön ki a végén az indák, félkörök és cseppek halmazából. Ha egy kicsit jobban tervezek, akkor stilizált állatok is előfordulhatnak. Néha rejtett módon is akár. Az emberábrázolás soha nem jelenik meg ilyenkor. Sem rejtett, sem semmilyen formában. Ahol ember van, azokra a képeimre rá kell készülnöm, azok a legtudatosabb képeim, de ez nem azt jelenti, hogy a legjobbak is.

Különlegességek, tanulságok: a színtelen (100-as) kristály is törésre hajlamos (bár nem annyira, mint a sárga). Az interkerám nefelejcskék pedig habzik.  Normál töltésre nem effektre talán használható.

 

 

 

 

Reklámok

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Így készült..., Egyéb, Munkáink, Tűzzománc, Yella | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s