Sengoku Basara

Kitérőt tettem a Drifters miatt a japán középkorban. A barangolás olyan jól sikerült, hogy közben összeakadtam a Sengoku Basara című 2009-es sorozattal is, ami egy 2005-ben kiadott Playstation 2 játék adaptációja. Na, de nem is szaporítom tovább a szót, lássuk a medvét…

Megvalósítás:

Egy rossz szó nem lehet rá. Hozza a 2009-ben várt színvonalat, sőt! Sorozathoz képest átlag fölött van. A karakterábrázolás szép, a harcjelenet látványosak, a színek élénkek, az animáció bravúros…stb. Jó, jó abbahagytam az ömlengést, mert felmosni nem szeretek. Az opening hozza a várt pörgős duracellnyuszis szintet, ráadásul ott vannak a táncikáló szamurájok, akik mindig mosolyt csalnak a számra, de zeneileg nekem az ending tetszik jobban. Az OST-vel különösebb problémám nincs, de nem is mentem le tőle hídba. A kedvenc seiyuum (aki ez idáig első és egyetlen), Kazuya Nakai pedig az egyik főszereplőnek Date Masamunenak kölcsönzi a hangját. Mindent összevetve meg vagyok elégedve a kivitelezéssel.

Történet:

Igazából a lecsupaszított alapszituáció nem valami bonyolult. Date, avagy az Egyszemű Sárkány arra tör, hogy egyesítse a darabokra hullott Japánt. Persze ilyen irányú törekvéseit a többi hadúr sem nézheti ölbe tett kézzel, kardal, lándzsával, vagy „mechával”, vagyis nem kell tartani az akció dömping késlekedésétől. Egy ilyen hatalmi harc közepén kerül szembe Sanada Yukimura-val, a történet másik főszereplőjével, akiben rögtön meg is leli élete főriválisát . Ám nem sokáig élvezhetjük vetélkedésük jótékony látványát, ugyanis a Démonkirály nem által bele rondítani ebbe a bimbózó románcba. Így a sorozat további részeiben a jó és a rossz örökbecsű párbaját láthatjuk, nem túlkomplikált módon. Ami mégis feldobja ezt a sorozatot, hogy ugyan tartalmaz fantasy elemeket, de a karakterek többsége élő személyekről lett mintázva. Erre kinézetük is utal. Itt is van rá egy remek példa. Maga a kor is létezett, amire utalásokat tartalmaz az anime, ami a japán történelembe járatosabb néző számára további pozitívumot jelenthet. Bevallom töredelmesen, hogy én nem gyarapítom ezt a cserkésztábort. Szóval nem tudom, hogy merre, hogy vagy miként utalnak, de sebaj. Így is élvezhető az összhatás. Mondjuk néha nem ártott volna az animébe egy térkép vagy valami támpont. Szerencsére van hangulata a cuccnak, így én sem panaszkodhatok. Több poént is elbírtam volna viselni (pl.:Date lova RULZ).

Karakterek:

Nem túlkomplikáltak, de minden fontosabb szereplőnek van egyedi technikája, stílusa, és valamilyen beütése (pl.: Date random mód angolul dumál és olyan laza, hogy még a lova kormányát sem fogja Yukimura-t meg a mesterét meg egyszerűen látni kell), tehát nem nehéz közülük kedvencet (vagy legalább is szimpatikus szereplőt) találni. Kedvenc karakterem nekem is akadt egész pontosan (nem nem az Date, bár ha jobban belegondolok…), hanem Sarotobi Sasuke, bírtam a laza stílusát, meg hogy folyamatosan fel akarta szedni Kenshin nőjét (Kasuga). Jut eszembe Kenshin, hát én őt bírtam a legkevésbé. Nem is tudom úgy nézett ki, mint egy transzvesztita, metrosexuális cserépedény plusz ehhez jött Park Romin hangja, ami egy tini fiúnak csak-csak elmegy, de egy érett férfinek azért ne már! Ráadásul semmi említésre méltót nem csinált. Jó, nem is szerepelt túl sokat és különben is sokkal elviselhetetlenebb karakterek léteznek, mint ő.

A főgonosz korrekt (Oda Nabugana) és stílusos. Csatlósai szintúgy. Szóval mindenki epic,  meg cool. Azonban túl sokan vannak, így egy-egy karakter kidolgozására, motivációjára nem marad elég idő a 12 részes hossz miatt, így könnyen felejthetővé válnak.

Összhatás:

Egy nagyon szórakoztató, kiváló harcjenetekkel tarkított, mélyen szántó mondanivalót nem tartalmazó sorozatot takar a Sengoku Basara cím.

 

Pro Kontra
szép grafika lecsupaszítva túl egyszerű történet
opening, ending túl sok, kidolgozatlan szereplő
pörgős, látványos csaták több humort is elbírt volna
körítés  
flúgos karakterek
epic hangulat
Reklámok

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Anime, Egyéb, Kritika, Yella | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s