Így készült: A Hattyúk Tava by Yella

TA Princess Tutu meghozta a kedvemet a hattyúkhoz. Az eredeti elképzelésem valamivel bonyolultabb volt, mint a végleges változat lett. Például a fehér hattyú mögé Siegfried várát, míg Odilia hátterébe apját és annak kastélyát terveztem. Végül három darabos változat mellett döntöttem, mert nem akartam túlspirázni a kompozíciót.

IMG_8330.JPG

A festőzománchoz 0,6 mm lemezvastagságú rezet ajánlott használni. Fontos, hogy nem minden rézötvözet alkalmas zománccal való bevonásra, így a sárgarézből készült tárgyak sem. Viszont nem kell semmi extrém dologra gondolni, bádogostól is be lehet szerezni az alapanyagot, ahol ráadásuk, ha meghatározott méretű felületekre (pl.: A/4-es, 20×20 cm…stb amit akarsz) van szükség méretre is vágják a felülellet. Viszont ha nincs előre eltervezett koncepció vagy történetesen nem a négyzet téglalap duóba gondolkozunk, akkor érdemes beszerezni egy lemezvágó ollót, amivel szinte bármilyen formát ki lehet vágni. Nekem gyengébb a kezem, mint a mesteremnek, ezért én az erőkaros változatot preferálom jobban, mint az egyszerű lemezvágót.

IMG_5763.JPG

Nagyon alap “műszerkészlet”: a jobb szélső az “erőkaros”  lemezvágó.

Az is igaz, hogy a finomabb vágásokhoz pedig ötvös fűrézre lenne szükség, de egyelőre még nem vagyok azon a szinten, hogy bátra merném használni ezt az eszközt. Még a beszerzéséig sem jutottam el, mert egy kicsit félek tőle. Aztán lehet, hogyha végül a kezem ügyébe kerül, akkor meg majd nem akarom letenni. Így jártam a lemezvágóval is.

Na, de vissza az alaptémához. Azért, hogy könnyebben vágható legyen a lemez, érdemes „kilágyítani” vágás előtt a fémet, vagyis 2 percre betenni a kemencébe nem hátrány. Ezzel csökken a felületi feszültség, vagyis könnyebben kezelhetőbbé válik az anyag. Én ezt a technikát ebben az esetben nem alkalmaztam, aminek meg is lett az eredménye. (Még egyszer, köszi Mona a sebtapaszt, avagy tanulok a tulajdon káromon.)

IMG_6611.JPG

Első lépés: vázlat kivágása.

IMG_6612.JPG

Második fázis: alkoholos filccel való körberajzolása.

IMG_6631.JPG

Harmadik akkord: lemezvágó ollóval való körbevágás avagy férfiak előnyben.

IMG_6635.JPG

Még kétszer megismételtem a fenti fázisokat, mert mazochista vagyok.

IMG_6641.JPG

Tanulság levonás folyamatban.

Utólag bezzeg betettem a kivágott figurákat azért, hogy egyáltalán ki tudjam egyenesíteni őket. Természetesen képződött egy nagy csomó réz-oxid, amit fel kellett takarítanom, ami egy másik történet volt.

IMG_6664.JPG

Fránya réz-oxid.

Ezután jött a vizesblokk, vagyis kis szemcséjű csiszolópapírral letisztítottam a felületeket, ahogy tudtam. Miután végeztem, óvatosan megtörölgettem a lemezeket úgy, hogy lehetőleg ne érjek hozzájuk, csak a leges legszélén. Utána kontra és festés. (Bővebben ezekről a munkafolyamatokról egy másik képem kapcsán fogok írni, itt most a lényeg a lemezvágáson volt).

IMG_6669.JPG

Száradnak a kontrák.

IMG_6708

Ahogy a festékes cikkemben írtam, égetés előtt az ónos fehér és a 10-31-es szinte elkülöníthetetlen.

A kard tetszik a legjobban az elkészült kompozícióban, annak ellenére, hogy az sem annyira részletes, mint ahogy meggimpeltem a pengéjét (a markolat saját vázlat). Végül is a két hattyúval is elégedett vagyok. Náluk igyekeztem arra odafigyelni, hogy valóban ellentétpárokról legyen szó (fekete-fehér, narancs-kék).

IMG_8333.JPG

Egyelőre a keretezés még várat magára. Szereznem kell egy asztalost, mert süllyesztve tudom csak elképzelni a tényleges végeredményt.

 

Reklámok

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Így készült..., Munkáink, Tűzzománc, Yella
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s