Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu by Mona

Befejeztem a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu-t, és én mondom, szerintem a téli szezon egyik legjobbika. Tegnap este álmosan kezdtem neki, de annyira beszippantott, hogy simán hajnaliztam miatta, mégha az első rész 50 perces is volt. (igen, azért paráztam, hogy mind az lesz, és sosem fogok aludni, de a többi rész már 24 perces volt)
Annyira rápörögtem a témájára, hogy egy hosszabb írást tervezek belőle, így most nem is fejtem ki előre, hogy mit gondolok. Röviden szólva: Nagyon jó! Biztos vagyok benne, hogy többen nem fogják szeretni a művészi témája miatt, de ez engem nem érdekel. Nekem nagyon bejött
. – Mondottam én 2016 április 14-én.

Gyakorlatilag a téli szezon végén láttam a sorozatot. Már a plakátja felkeltette az érdeklődésem, elsősorban a karakterábrázolásával és világos színeivel. Terveztem megnézni, de már elfelejtettem mi volt az előzetesben. Újranézve nem is volt kétséges hogy nekem ezt látnom kell. Teljes rajongásban vagyok miatta, ha lenne időm, azonnal újranézném.

De hogy miről is van szó? A Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu –t, mint cím, így tőből nem tudom lefordítani, és a google transalator sem segít. Annyi biztos, hogy a shinjuu kettős öngyilkosságot jelent (spoiler alert), és a rakugo? A rakugo egy mesélő művészet, de itt nem ám az “ovónéni felolvas délutáni szunya előtt” című dologra kell gondolni. Ó nem.
Rakugo (落語) egy olyan fajta japán előadás, ahol egy mesélő (落語家 rakugoka) ül/térdel egy Kōza nevezetű színpadon, és egy komédiát mesél el. Előadását csupán egy papír legyező, egy kis párna, a rajtalévő ruha, illetve a saját hangja teszi egyedivé, változatossá vagy akár látványossá. Lényeges eleme a rakugonak, hogy felállás nélkül adnak elő egy bonyolult komédiát, melyben legalább kettő de inkább több szereplő jelenik meg, és ilyenkor válik jelentőssé az előadó hanglejtése, tónusa, fejmozdítása, gyakorlatilag az előadásmódja. (rakugóról itt olvashatsz többet) Ez így szóban, elmesélve nem tűnik nagydolognak, de hozok egy videót, ahol egy rövidebb történetet lehet meghallgatni – szerintem már mindenki ismeri a sztorit, de egy előadást így kell elképzelni (elnézést, de csak angolul találtam videókat):

Most ezt a művészeti ágat dolgozta fel az alanyomként szolgáló anime, elhagyva a szokásos nagytömegnek készült kliséket. Eredetileg egy manga adaptáció, bár én nem olvastam. (Szerintem a rakugot, ami egy alőadás, nézni sokkal jobb.) Továbbá hamarosan érkezik a második évada, amiben a történet folytatódik. Vagyis nem… Inkább elkezdjük a történetet, mert ugyebár ez a 13 rész egy visszaemlékezés, meg-meg szakítva a jelen történéseivel.

Azonban mielőtt elveszteném a kontrollt, elsőként a képi világról szólnék. Mint már említettem, a színezése nagyon tetszett, mert nem egy pasztell világ, mégsem valami vibráló élénkség kísér minket. Nagyon megnyerőek, hitelesek a hátterek, a jelenetek, ruhák, kosztümök, a karakterábrázolások és a stílus, de annyira, hogy mindenféle dátum, illetve nagy esemény nélkül szinte évszám pontosan be tudtam saccolni a történések idejét az első epizód során.

A zenére meg külön kitérnék. Komolyan az Áprilisi hazugság óta nem éreztem ilyen erős zenei hátteret. Nem elég, hogy az opening szerelmese lettem, de az soundtrackek a hangulatot oly mértékben fokozzák, illetve alátámasztják, hogy el sem tudom képzelni, mi lett volna a sorozattal nélkülük. Van feszültséget vagy épp egyszerűséget jelképező csend, népi hangszer, rezesek, fafúvósok, gitár, jazz, ének és minden. Libabőrös voltam szinte végig.
De hát az opening… Nem elég hogy grafikailag egy csoda, a zene és a szöveg, ugyanúgy, mint a képi világ, érzelmileg összefoglalja a helyzetet, az életét a karaktereknek. Egy szép kezdetet, de igazából keretet ad az endiggel együtt, ami fokozatosan változik!!! – *szemcukor

A történetre csak dióhéjban szeretnék kitérni, mert semmi olyat nem szándékozok elárulni, ami miatt valaki nem nézné meg a filmet. Tehát spoilermnetesen:
Említettem, hogy két szálon fut a történet. Az első egy kicsit aktuálisabb szál (1960-70-s évek, Japán Showa Genroku éra) melyre reményeim szerint a második évadban számottevően kitérünk (eddig lassan haladt ott a történet és csak indító jellegű volt). Itt most a régebbi szál volt a színpadon. Korban a második világháborúnál járunk.
Főhősünk a  a 8.generációs rakugo mester,  Yuurakutei Yakumo. Vele indul a történetünk, és ő meséli el fiatalkorát, mely élményekben igencsak bővelkedik. Míg ő megfontoltan a régi mestereknek, és a szabályoknak megfelelően keresi a saját hangját, megismerkedünk egy másik férfival is, név szerint Sukerokuval, kinek olyan egyszerűen jön a mesélés, mint a levegővétel. Éli bohém, kreativitással túlfűtött életét, mellyel nem kis fejtörést okoz a körülötte lévőknek, a korábbi mestereknek, testvérbarátjának, Yakumonak, de még magának is.

A történet nagyon szépen finoman vezeti fel a karaktereket egészen gyerekkortól, Yakumo esetében az öregségig. Személyiségfejlődésből bőven kijár a részünk, gyakorlatilag nincs karakter, aki ne fejlődne valahova, így nem győzünk eleget kapkodni a zsebkendő után a gyönyörtől. Olyan ritkán látni ennyire szépen összeszedett, emberi, valós karaktereket! Egyáltalán nem besorolhatók egy egyetemes anime karaktertípusba sem. Egyszerűen két lábon járó emberek.

Ráadásul nem csak a személységek ütköznek a részek során, de nézetek is. Betekintést nyerünk a rakugoféle előadó művészet hátterébe, ahol a régi mesterek a konzervatív, jól bevált módszert követik, a HAGYOMÁNYT, és semmiféle újítást nem engedélyeznek. Ezzel talán saját kultúrájukat védik, annak minőségét, de közben a közkedveltséget, a fiatalok tetszésének elnyerését is elvesztik. Dilemma, szarvletörések, pofára esések, kétségbeesés, makacsság és pengeélen való táncolás. Ez övezi azoknak az útját, kik a megszokottól eltérőt alkotnak, vagy újat szeretnének hozni a hagyományba. Valahogy ez is olyan tipikus, hiszen ma is így működik ez – minden feltörekvő, művészetre hajlamos ember tudja ezt.
Tehát egy kínkeserves harcot nézhetünk végig miközben komédiákat (a nagy rakugo történetek sűrített, de mégis helytálló verzióit) hallgatjuk. Kicsit groteszk.

De ez az egész sorozat előnye. Őszintén. Egy valós probléma kerül bemutatásra, valós emberekkel eljátszva, valós korban. Mindezt viccesen, szeretetteljesen, és kicsit sírósan.

Összességében a grafikai megvalósítás iszonyat igényes. A karakterábrázolás kielégítő, továbbá a színek használatában és a rengeteg háttér variációjában sem találtam hibát. A karakterek emberiek, a történet valós. A zenei aláfestés díjat is nyerhetne, úgyhogy kérek mindenkit, hogy az epikus shonen harcokról pillantását vesse egy pillanatra a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu-ra, nézze meg ezt a röpke 13 részt, mely egy gyönyörű egész történetet alkot! Garantáltan megéri!!

Az epizódok teljes listája itt megtalálható

Köszönöm, hogy elolvastad

Mona voltam
Találj meg Facebookon is, ahol szinte mindennap megszólalok 😉

Advertisements

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Ajánló, Anime, Mona
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s