Terra e… by Yella

A 31. századra az emberiségnek sikerült benépesítenie az egész világegyetemet. Azonban hiába volt a rengeteg kutatás, az új tudományos felfedezések garmadája, a Föld -vagy más néven Terra- ökoszisztémáját nem tudták megmenteni. A bolygó elnéptelenedett. Azért, hogy többé ne ismétlődhessen meg ez a tragédia bevezették az Superior Domination nevű szociális rendszert, ami lényegében a fogantatástól kezdve az egész emberi életet szabályozza. Az újonnan létrehozott világot a Grand Mother nevű szuperszámítógép uralja. Lényegében elválasztották a „felnőttek” és a „gyermekek” társadalmát. A nagykorúvá nyilvánítás ideje az illető 14. születésnapja, amit más néven az „ébredés napjának” is emlegetnek.

Jomy Marcus Shin az „ébredése” előtt áll, de valahogy nem illik bele ebbe az utópisztikus világba. Túlzottan harsány és érzelmileg labilis, és egyáltalán nem olyan békésszerzet, mint kortársai, vagyis potenciális veszélyt jelent a rendszerre. Folyamatosan vizsgálják, teszteknek vetik alá, de ez idáig semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak nála. Ráadásul az elmúlt pár hónapba furcsa álmok gyötrik egy gyönyörű jövendőmondónőről és egy furcsa ezüsthajú férfiről, akik vissza akarnak jutni a Terrára…

Egy „szép” új világ…

Régivágású sci-fi? Nos igen, mert az eredeti manga 1977 és 1980 között futott. Akkortájt amúgy is nagy divatja volt ennek a műfajnak főleg nyugaton, de japánban is olyan klasszikusok mentek, mint a Galaxy Express 999 vagy a Captain Harlock. A Toward to Terra talán mégis a főkoncepcióban tér el tőlük. A többi akkori sci-fi pont, hogy elvágyódott kék planétánkról, addig itt, mint elveszett paradicsomként jelenik meg. A sorozat ráadásul disztópia is, és a legrosszabb orweli jövőt vizionálja, az abszolút kontrolt. Például Jomy irányíthatatlan álmai éppen azért furcsák, mert az alvás is szabályozva van. Ráadásul Grand Mother „embertenyésztést” folytat, mivel a házaspárok nem természetes úton nemzenek gyermekeket. Az agymosás sem ritka jelenség, illetve az ellenőrző szerv gond nélkül likvidálhat bárkit, akit gyanúsnak talál. Minden apró lélegzetvétel szabályozva van a haladás és túlélés nevében. Ellenpontnak ott vannak a Mu-k, akik elvileg az emberiség következő szintjét jelentik és telekinetikus képességekkel rendelkeznek, de a rendszer mindezek ellenére üldözi őket és még gyermekkorukban végez velük. Az anime szerkezete éppen ezért nem a megszokott lineáris történetvezetéssel operál, hanem két szálon futnak az események, hogy aztán a drámai fináléban keresztezzék egymást…

https://i1.wp.com/cfs8.tistory.com/upload_control/download.blog

A sorozat további erényei közé tartozik, hogy rendesen telik benne az idő és az időugrásokat jól használja ki. A hangsúly sokkal inkább az úton van, mint a célon, ahogy a cím is sejteti. Márpedig rázós út vezet a Terrára és hőseink elé kerülő akadályok leküzdése nem éppen egyszerű, megoldásuk nem kézenfekvő.

Negatívumnak talán azt lehet felróni, hogy tartalmaz néhány felesleges jelenetet, illetve szereplőt a történet. Viszont az utolsó rész objektívan nézve is katasztrofális, nem egy oda nem illő elemet tartalmaz (pl.: Jomy és Keith „kardpárbajára” gondolok, vagy Mother hirtelen döntésére, no meg ki ne hagyjuk a rekordhosszúságú, szappanoperába illő „haldoklási” jelenetet sem), bár maga a végkonklúzió még így sem rossz és érdemes kivárni az endinget követő utolsó képkockát is.

A hős és az anti-hős avagy a szürke moralitás

A cselekmény szerkezetéből adódóan nem egy hanem két főszereplője is van a sorozatnak. Az egyiküket már említette. Ő Jomy Marcus Shin, aki a Mu-s szál központi karaktere. Az elején tényleg csak egy 14 éves hiperaktív kölyök, aki legszívesebben elmenekülne a felelősség elől, amit a Mu-k vezére- Blue Soldier- akarata ellenére ráruházott. Nála a karakterfejlődést emelném ki, mint fő pozitívumot, hiszen fokozatosan válik a Mu-k kiváló, eltántoríthatatlan vezetőjévé.

A másik szál főhőse vagy inkább anti-hőse – Keith Anyan a genetikailag módosított fiú-, akit a többi gyerektől eltérően nem adtak ki nevelőszülőknek. Precíz, nyugodt már-már gépiesen viselkedik. Mégis a cselekedeteit, a motivációját ugyan úgy meg lehet érteni, mint Jomyét és pont ezért lesz ez a sorozat átlagon felüli, mert nincs benne kézzel fogható “rossz fiú”. Két remekül megírt karakter feszül egymásnak és igencsak nehéz lenne, eldönteni, hogy melyikük tartozik a „jó” vagy a „rossz” skatulyába.

A többi szereplő annyira kidolgozottak, amennyire lenniük kell. Viszont van néhány teljesen feleslegesen mozgatott karakter ilyen pl.: Swana Dalton, akinek egész szép kis karriert gyártottak a készítők, hiába, hogy a mangában csak említés szintjén szerepel. Ez nem is lenne probléma, de a főtörténet szálhoz semmit nem ad hozzá a jelenléte.

A főbb karakterek közül még Tonyt emelném ki, akinek egyszerűen irritáló a személyisége, akinek volt szerencséje a sorozathoz, az tudja, miről van szó. TOP 10-es az idegesítő hím egyedek listáján.

Gay in the space?

A karakterábrázolás ízlés kérdése. Nekem mindenesetre tetszetek ezek légiesen könnyed alakok, a részletesen megrajzolt ruhák, szemek, hajak… egyszóval az egész. Külön említést érdemel, hogy az időmúlása meglátszik az emberi szereplőkön, nem úgy, mint legtöbb sorozatban. A CGI-al viszont nem minden esetben voltam kibékülve. Az animáció nem rossz, de nem is kiemelkedő, ellenben az OST-vel, ami önmagában is hallgatható, de a jelenetek alatt is kiválóan működik.

https://i2.wp.com/m.cdn.blog.hu/an/animemangapalota/image/gaymeninspace.jpg

No, de mire fel ez a provokatív alcím? Mint említettem, a karakterábrázolás szép, de nem meglepő módon van némi 70-es évek beli shoujo beütése, vagyis nem a most elterjedt „rágógumi” dishingel operál. Az eredeti művet alkotó mangaka nem volt más, mint Takemiya Keiko, akinek a nevéhez fűződik többek között a Kaze to Ki no Uta című képregény is. Aki egy kicsit is járatos a shounen ai nevű pokol bugyraiba, annak esetleg onnan lehet ismerős ez a cím, hogy a belőle készült animét tartják (megjegyzem tévesen) az első olyan két részes OVA sorozatnak, ami nyíltan foglakozik a férfi (vagy inkább fiú) szerelemmel. Engem személy szerint megdöbbentett ez az adalék információ, mert a Toward to Terra nem tartalmaz a boy’s lovera való közvetlen utalást. Mondjuk az már más kérdés, hogy ki használ a kereséshez Shipping Goggles-t.

A Föld felé…

A Toward to Terra furcsa keveréke nyugatnak és keletnek; sci-finek és fantasynak; shounen-nek és shouju-nak; jelennek, múltnak, és természetesen jövőnek, amit ráadásul a 70-es évek shounen-ai „nagyasszonya” követett el. Pont ez a 2007-es remake bizonyítja, hogy a történet időtálló, a mai néző számára is van mondanivalója, mert az általa felfestett jövő lehetősége még mindig fennáll. Elég csak a HAARP-ra gondolni, Dollyra vagy, hogy egyre több kamera figyeli a hétköznapjainkat. Ráadásul a sorozattal ellentétben nekünk csak egy bolygónk van, amire vigyáznunk kellene.

A Toward to Terra mindenkinek szól, kortól, nemtől és etnikai hovatartozástól függetlenül. Ugyan a felvázolt jövő víziója sötét, a szereplők sorsa személyes tragédiáktól nem mentes mégis a történet nem válik depresszívé, mert áthatja egyfajta remény. Hibái ellenére egyértelműen a nagyon jó sorozatok közé sorolom, a kiváló minősítésről a vége miatt csúszott le.

https://i2.wp.com/media-wallpapers.theotaku.com/1024-by-768-549452-20080621064912.jpg

 

 

Reklámok

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Anime, Kritika, Yella
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: