One Punch Man II. by Mona

Na most az  értékeléssel le is zárhattam volna az előző bejegyzésemet, de nem tettem, mert ha még eddig nem is bombáztátok le magatokat OPM Fun Fact-ekkel, magyarosabban mondva a One Punch Man Tudtad-e infóival, akkor én most megteszem, mert összegyűjtöttem annyit, amennyit csak tudtam. A lista nem a teljesség igényével jött létre… Amúgy is csak angolról fordítok, ha ne talán valaki nyelvi akadályokba ütközött volna eddig.

Jó okosodást! Az első részt itt olvashatjátok.

one punch man

A One Punch Man eredetileg 2009-ben született meg webcomic-ként One agyából (eredeti neve ismeretlen maradt a számomra), az ő illusztrációival. One elmondása szerint ez az egész eredetileg csak hobbiként indult, illetve azért készítette a ONP-t, hogy gyakoroljon egy Manga készítő szoftver (Comic Studio) használatát. Tehát eredetileg csak egy fejezet lett volna, de látván, hogy mennyire tetszett az embereknek az ötlete, elkészítette a második fejezetet, kitalálta a történet gerincét, és komolyan kezdte venni az egész sorozat gyártását. Jelenleg, 2015-re már 142 fejezetet adott ki. (itt olvashatjátok a RAW mangát)

ONP eleinte nem igazán volt szép. 2010 januárja körül, mikor a manga már igen közkedvelt volt, One bejelentette, hogy visszavonul dolgozni (elméletileg családi problémák miatt), hogy elég pénzt gyűjtsön, hogy a későbbiekben folytathassa a manga rajzolását anélkül hogy aggódnia kellene más miatt. Úgy gondolta, hogy a következő évben csak a képregényével foglalkozik, és ha sehova nem halad, akkor feladja. Hát nem így lett. Pedig közben majdnem abbahagyta végleg, mikor 2011-ben Murata felkereste One-t, hogy a webcomicból tényleg igazi manga legyen. Így Murata újra rajzolta a sorozat elejét. 2012-ben jelentek meg az új illusztrált változatok, és ez hozta el azt a sikert, amit ma is ismerünk, így jutott el hozzánk is. (valahol a 52-53 fejezet körül van a váltás, ezért lehet az, hogy kettő ONP kering a hálón, mer ugye Murata nem szimplán csak újra rajzolta az eredeti sorozatot, hanem tett is hozzá)

A történet szépsége, hogy Murata teljesen véletlen találta meg online a One Punch Man-t, és vált érdekelté a témában, miközben One hatalmas fanja volt a mesternek. És mind a ketten nagyon szerettek volna együtt dolgozni. Azonban mikor One bejelentette, hogy lehet végleg abbahagyja a ONP rajzolását, Murata egyből felkereste, kisegítette, és így gyakorlatilag neki köszönhetően a One Punch Man Magyarországra is bekalózkodta magát.

Saitama karakterábrázolása pont azért olyan amilyen, mert One azt csinál, amit akar. És már amúgy is túl sok klassz kinézetű szuperhős van a levegőben, ezért nem is foglalkozott a karakter dizájnnal. Továbbá Saitama neve is One származási helyével megegyezik, szóval tényleg nem törte magát az alkotó. Maga a támadása sem lehetne ennél egyszerűbb. (Saitama meg amúgy az Anpanman alapján készült.)

Persze Genos ennek az ellenkezője. Szándékosan. Élvezkedjünk a cool karakterek alkotásában…

그리고 싶었던 제노스. ||| Genos ||| One Punch Man Fan Art by 뽀리 on Twitter:

Az animében a támadásokat 4 felé osztják de igazából öt van.

  • farkas, mely egy személy, vagy banda megjelenését jelöli, ami fenyegetést jelenthet
  • tigris, ami több ember életét fenyegeti
  • démon, ami az egész város létét fenyegeti
  • sárkány, ami több város létezését fenyegeti
  • isten, ami az emberiségre nagy fenyegetés

A Hero Association-t, ahova Saitama is bekerül, és lépeget ranglétráján, egy multimilliárdos alapította, kit Agoninak hívnak. A sors iróniája, hogy ő a nagyapja annak a ronda gyereknek, kit Saitama az első epizódban megment, és ezért hozzák létre az egész szervezetet, hogy támogassák a hősöket. (Jobban mondva azokat az emberekért jött létre, akik eredetileg hétköznapi hősök, de lehetőséget kell hogy kapjanak, hogy az emberek tudjanak róluk, elismerjék őket). Milyen kár, hogy Saitama nem jár jól annyira ezzel a szolgáltatással. De a Hero Association gyakorlatilag neki köszönhetően jön létre.

A város részei A-tól Z-ig vannak elnevezve, összesen 14 darab van. A-város a központ, ott van a Hős Szervezet is, míg Z-város eredetileg egy biznisz körzet volt, de miután nagyon veszélyessé vált ott élni, elhagyottá vált, emiatt olcsó ott az albi, ezért Saitama is ott él.

Rengeteg a karakterreferencia, mint például Atomic Samurai, aki Kyuzo előtt tiszteleg a Seven Samuraiból.  De ott van még Silver Fang is, akit minimum az Ezüstnyíl miatt a szívünkbe zárjuk, de igazából HxH-ból Zeno Zoldyck nagypapa és Netero itt a referencia. És ott van Sonic, akiről ha már az a kék Sonic nem jutott az eszedbe, akkor reménytelen. Azonban Sonic igazi érdekessége inkább az, hogy Yuuki Kaji a szinkronhangjai (Attack on Titan – Eren). És még Piccolo lila kistesója is megjelenik, például!

Tudom, tudom… Nem is rakok már annyi képet, és igyekszem rövidre venni…

A MAD House vállalta az animációt, rendezője Shingo Natsume, akinek a FMA Brotherhood-t is köszönhetjük. Nem is csoda, hogy ilyen szépek a harc jelenetek.

saitama - one punch man - wanpanman

A második évad 2016 őszében várható, illetve lesz hat darab OVA is, melyeket One írt, címük angolosan:

  • A shadow that snuck up too close
  • The pupil who is an extremely poor talker
  • The ninja who is too complicated
  • Bang, who is too overbearing
  • The sisters who have too many things happening
  • The murder case that is too impossible

Long Hair = Power? One Punch Man thinks otherwise.:

Az opening is megérne egy külön misét, de most már tényleg kezdek lefáradni, így ha érdekel két perc kőkemény elemzése, itt a videó, angolul a szerkesztő szépen elmondja a magáét, én csak helyeselnék és tolmácsolnék. Abban meg amúgy sincs poén.

Na, ha végig olvastad ezt a listát, és ide eljutottál, akkor király vagy, és Saitama büszke lenne rád. (Nem, nem lenne, mert nem érdekelné [csak titokban]) De engem annál is inkább, tehát, ha van kedved, hagyj egy üzit lent 😉

Addig is Mona voltam, köszönöm, hogy elolvastad, és ha eddig nem tetted meg, adj egy esélyt a One Punch Man-nek. Garantáltan megéri.

Találj meg Facebookon is 😉

SZABAD VAGYOOOOK!!!

Advertisements

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Anime, Egyéb, Mona
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) One Punch Man II. by Mona bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: One Punch Man by Mona | Kultúr Káosz

  2. Nagyszerű lett írhatnál még erről ^^ Személy szerint imádom a One punch mant :3 A videón pedig szakadtam xD

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s