VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan by Mona

A srác, aki lábujjhegyen jár a világban. – ajánló

Ahogy már facebook posztomban is írtam, itt is vagyok minden gondolatommal, amit a film megnézése ihlettet. Bevallom, most egy személyes történettel kezdenék, ami pontosan azon a napon esett meg, melynek lezárásaként ültem be az AudMax-ba. Szóval az történt, hogy teljesen kiborulva panaszkodtam barátaimnak, hogy mit láttam előző este, mire ők: „Mona, nem tudom, mi van veled. Megismertelek, és tök normális voltál. Majd eltelt egy nyár, és mire visszajöttél, bekattantál. Így is szeretlek, de ne boríts ki azzal, hogy megint milyen animét láttál, mert nem érdekel.” Ezúton kellett volna ráébrednem arra, hogy annyira menekülök a valóságtól, hogy minden egyes laza gondolatomat terelem, és hajlandó vagyok AKÁRMIVEL eltölteni az időmet. Ezért pont jókor néztem meg ezt a filmet, mert úgy halál lazán szépen a szemembe tolta, hogy „Szia, itt vagyok, és most mosolyoghatsz, mert lúzernek gondolsz, mert folyamatosan menekülök, de nézz magadba. Te mit csinálsz, hm?”. Mire szégyenlős oldalra nézés, mosolygás és bólintás. Hát, igen. Valóban van valami, furcsa és megmagyarázatlan kapcsolat a filmben, ami igaz rám is, ismerőseimre, a kortársakra, és akár szomszédra is.

Életemben először ültem úgy a klaviatúra mögött, hogy rengeteg mindenről szólni akartam, de egyszerűen, idáig jutva, egy szót sem tudtam beütni a gépbe. Gyakorlatilag mit is akarok mondani? Miről van szó? Miért érdemes megnézni ezt a filmet?

Egy részt azért volt jó ezt a filmet látni, mert magyar. A magyar filmeket szerintem manapság már nem akarják számba venni az emberek az nyomi vígjátékok óta (gondolhatok itt akármelyik magyar alkotásra a 2000-s évekből). Azonban ez már 2016, és olyan rendkívüli alkotásokkal lepnek meg a magyar rendezők, mint a VAN…, a Saul fia, a Félvilág, a Szabadesés és az Utóélet.  Tehát most már illendő átértékelni ezt a negatív hozzáállást.

Másrészről meg tartalmilag nagyon nehezen tudom megfogni ezt a filmet. Gyakorlatilag arról a társadalmi rétegről, a 2010-es generációról van szó, akik beleszülettek a rendszerváltás utáni jólétbe, elvannak, elmennek egyetemre, mert kell, majd a húszas éveik végén ott állnak, teljesen töketlenül, hogy miért is csináltam ezt? Miért is vagyok itt? Mit akarok? Miért akarom? Mit csináljak ezután? Hogyan csináljam azt? Ki vagyok én?

Itt most a 29 éves Áron életét kísérhetjük figyelemmel, ki átlagos, furcsa srácként rengeteg kortárs problémával küzd. Először is frissen végzett az egyetemen (diplomája mit sem ér), és még a szülei tartják el, barátnője elhagyta, miközben a dolgozó barátaival sem találja már igazán a közös hangot. És ráadásul a dolgozó felnőtt világba való beilleszkedése sem megy a kézikönyv szerint.

Áron az a különös, esetlen figura, aki pontosan tudja, hogy mit nem szeretne; már csak arra kéne rájönnie, hogy mi az, amit igen. Őszinte, szelíd, gyermeki lélek, aki nem akar jobbnak látszani, mint ami. Valószínűleg ebből fakad a legtöbb problémája is. Ráadásul el nem hagyja azt a lógós, elnyűtt sztreccses bársony nadrágot, ami már az általánosban is gáz volt, az undorító mintás pulcsit, szakadt megjelenését és kusza fürtjeit. Mondhatni eltévedt egy kicsit korban és időben, mert, ahogy mondtam, általánosban volt jellemző ez a megjelenés. Ennek ellenére, tudom, hogy ez nem egyedi eset, és pont emiatt nagyon közelinek érzem őt, mintha bármikor szembejöhetne velem az utcán.

A film maga is hasonlít picit a főszereplőre; kicsit esetlen, kicsit különös, mégis a zenével, a dialógusokkal, a látványvilággal és a helyszínekkel megteremti a magyar középosztály világát, amiben élünk.

Reisz pedig arra a bravúrra is képes, hogy filmje a felszínen görcsmentes humorral és jókora öniróniával operáló habkönnyű vígjátékként és hiteles kordokumentumként egyszerre működjön. Tételesen rengeteg mindenhez hasonlítható, viszont személyességénél és ötletességénél fogva a végeredményt nem lehet utána csinálni.

Szeretem ezt a filmet, mert magamra emlékeztet, meg úgy tényleg a szerencsétlenségemre, ami vicces is, de egyben groteszk is, és szerintem ezzel sokan így vagyunk. Ha végső soron nem is lesz valakinek nagy kedvence, akkor is nézze meg, megéri, mert ahogy korábban is fejtegettem: A film egy tétlenül sodródó generáció útkeresését mutatja be; azt a réteget, amelyik ugyan valahogy kievickélt a kamaszkor káoszából, de sehogy sem akarja elkapni a felnőtté válás gépszíja. Kit jobban, kit kevésbé, de Áron mindannyiunkat szimbolizál: a bizonytalanságunkat, a tökéletlenségünket és az apró kis gondolatainkat, amikről azt hisszük, biztos csak a mi fejünkben fordulnak meg, például, hogy miért parázunk az ellenőrtől akkor is, ha van bérletünk.

Mona voltam, remélem tetszett ez a kis ajánlóféleség 😉

Találj meg Facebookon

források: kulter filmkocka welovebudapest cink

Reklámok

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Ajánló, Élőszereplős film, Mona
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Daniel Sallai szerint:

    Köszi az ajánlót, fel is vettem a megnézendők közé.

    Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s