XIII. Evil a csoportterápiáról by Yella

Nem rég olvastam egy könyvet, ami megragadta a fantáziámat. A Végjáték különlegessége – a többi sci-fihez képest-, hogy az idegen űrlények ellen nem felnőtt férfiak harcolnak, hanem hyperintelligens gyerekek stratégiáit követik az emberek. Nos meg is szállt a múzsám, kipattant a fejemből „ó” az isteni szikra és úgy döntöttem, hogy ha írnék hozzá fanfictiont (ami nem fog bekövetkezni), akkor én az anime világ antigonistáit verbuválnám össze egy kis alien gyepálásra. Szóval pontosan emiatt összeszedtem az általam legjobbnak, legkegyetlenebbnek tartott ellenfeleket. Objektív és szubjektív szempontokat egyaránt latba vetettem, hogy kialakuljon a végső sorrend. A XIII. hely pedig nem másé, mint…

XIII. Carmilla

Faj: vérszopó, akit évekkel ezelőtt a Vámpír király egy karddal átdöfött, mivel túl nagy intenzitással irtotta az embereket. Azóta kísértetként rója tovább kastélya termeit.

Neme: nő, de nem hiszem, hogy ennek van bármi jelentősége is az ektoplazma létben.

Anime: D, a Vámpírvadász – Vérszomj (2000)

Életkor: több ezer éves

Motiváció: fel akar támadni, hogy ismét embervért szopogathasson

Őrület: 6/10 Nos Carmilla nem normális, még vámpír szemmel sem. Elég csak az előtörténetére gondolni. Még fajtársai sem bírták elviselni azt a pazarló tevékenyégét, amit a vörös nedű szürcsölgetés közben tanúsított. Viszont nem annyira elborult a mentális állapota, hogy akadályozza a céljai elérésében.

Ütőerő?/10 „Szegényt” félúton a feltámadása közben abortálták, így a tényleges ütőereje nem derült ki.

Intelligencia: 7/10 Kísértet formában képes volt felismerni a feltámadásának a lehetőségét. Mayerlinkkel elhitette, hogy tud egy utat, ami csillagvárosba vezet, ahol a férfi szabadon élhet szerelmével. Az egész szökést képes volt megszervezni és a várába csalni a párt, amit persze a saját hasznára fordított. Egy dologgal azonban nem számolt, mégpedig D-vel meg annak származásával.

Vitalitás: 8/10 Aki a karóval… bocsánat karddal a szívében is szervezkedik az, alacsonyabb pontszámot nem érdemelhet.

Parafaktot: 7/10 Tudja, és megidézi ellenségei legbelsőbb félelmeit és vágyait, aztán míg azok kínlódnak, hangtalanul végez velük. Ezen kívül még szárazra is szívja őket, továbbá borzalmas ízlése is van… Elég csak megnézni a fejfedőjét. Valószínűleg azért is adtam neki ennyire magas pontszámot, mert valamiért gyerekkorom óta párázok a Drakula nyomvonalát követő „igazi” vámpíroktól. Mivel japániában nem széles ebből a karaktertípusból a választék, így őt szavaztam be a 13. helyre, még ha az eredeti regényben nem is szerepelt. A szóba jöhető opció, még a Shiki (2010) vámpírjai lettek volna, csak ott pont a főgonosz loli (Sunako) emózik értelmetlenül sokat és próbálja megsajnáltatni a vérszívókat a nézőkkel. Szóval a síró loli helyett én az ízlésficamos Báthori Erzsikét választottam. Utánam a vérözön.

Varázserő: 7/10 Mint említettem illúziókat bocsájt ellenfeleire. Fizikai kontaktus nélkül szívja a vérüket és szellemformában is gyilkolászik. Cool.

Legemlékezetesebb pillanata: a „feltámadása”.

Gyengepont: a vámpír király és annak kardja. Meg gondolom, a napfény is árt vérrel testápolt fehérbőrének.

Miért vinném magammal:

  • Szárazra szívná az ellenséget.
  • Rájuk szabadítja belső félelmeiket és kuncogva nézi végig vergődésüket.
  • Nagyiparba képes folytatni a vérontást.
  • Ellenálló, nem lehet könnyen megölni.

Amiért nem:

  • Nem tetszik a fizimiskája.

Pozíció: ellenséges űrhajókra telepíteném parazitának, ott nem bántja érzékeny bőrét a napfény.

Reklámok

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Anime, Egyéb, Yella
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s