Ponyo a tengerparti sziklán by Mona

Ez a minicsoda 2008-ban látta még a napvilágot. Miyazaki mester 8. filmje a Ghibli stúdiónál, de összességében a 10. Ha ránézünk a filmre, megijedünk és elszaladunk, hogy „ÚRISTEN! MI A CSUDA EZ!??” De nem kell megijedni. Véleményem szerint a Ponyo egy igazi, értelmes gyerekmese, ami sokkal jobb, mint a Totoro. Emiatt vétek elfutni előle, mert, ahogy egyre jobban beleásom magam, annál világosabbá válik számomra, hogy mennyire is remek ez a film!

De hogy miről is van szó? A ponyo első ránézésre egy újabb kishableány film, de szó sincs erről. Valamerre az olaszoknál jött ez a félrefordítás, de a téma után menve megtaláltam a hivatalos adatot, miszerint a Ponyot a Wagnerféle Walkür menete ihlette. Semmi hableány, maximum hal.

Főszereplőnk, Brünhilde, tehát egy kicsi valami, ki a tengerfenéken él kisebb húgaival, dolgozó valaha-ember, most varázsló, tudós apja, Fujimoto mellett. Ez a kis poronty azonban egy nap elszökik a mélytengerből egy medúza segítségével, majd a japán partoknál a sok szemét miatt a partra vetődik, és megismerkedik Souskevel, egy óvodáskorú kisfiúval, aki tényleg aranyhalnak nézi, és puhateste után elnevezi Ponyo-nak. (ponyo=puha, pépes) Ezek után Ponyónk nagyon megkedveli a kisfiút, miután az megígéri neki, hogy nem hagyja, hogy valaha bántódása essék, és szeretne vele lenni, amivel megindulnak az események, a kalandok, amiket nem fogok most kifejteni.

Miyazaki rengeteg célt fektetett le a Ponyo gyártása során, mint például a kizárólagos hagyományos animációs technológia használatát. Fontos volt a számára, hogy társaival úgy alkothasson, hogy az animációs, alkotói és művészi értékeket a határidő ne veszélyeztesse, így nem is meglepő, hogy már 2006-ban elkezdték készíteni a filmet, de csak 2008-ban lett kész. Miyazaki ennél fogva így személyesen rajzolta meg például a hullámokat, miközben kifejezetten élvezte a kísérletezést, hogy minél jobban kifejezze a fontos részeit a filmnek animációs téren. Végeredményül 170 000 különböző részletes rajz született, ami ez eddigi legtöbb rajzot jelenti, egy filmjéhez kapcsoltan. És hála a technológiának, gyönyörű HD-ban is fellelhető.

Hayao Miyazaki, The Greatest Living Animation Director, Explains Why He’s Retiring

A tengerparti várost, ahol a történet játszódik, Tomonoura ihlette, ez egy valódi város a Setonaikai National Parkban Japánban, ahol 2005-ben Miyazaki időzött. További inspirációt az említett Wagner operája, a Die Walküre biztosította, illetve Miyazaki fia, Gorō Miyazaki alapján készült Souske karaktere is, mikor még öt éves volt.

Dehogy miért is különleges ez a film? Gyakorlatilag Miyazaki eddig folyamatosan figyelmeztette nézőit a természetvédelemre, a hősiességre, a kiállásra és a változásra. Azonban itteni főszereplőink három évesek. Már benne vannak a rosszban, beleszülettek. Érzékelhető, hogy Miyazaki elfáradt a magyarázásba, beletörődött a világba, hogy ez már ilyen, mi felnőttek nem tudunk vele semmit sem tenni, már épp eleget rontottunk a dolgon, a tenger szemetes, stb.  Szóval, adjuk át a terepet a fiataloknak, kik most nőnek fel, mutassuk meg nekik a helyes utat (nem azt amin mi járunk!), és indítsuk el rajta őket, nekik még van idejük azon az új úton sétálni. Találjanak megoldásokat, váltsák, mentsék meg magukat. Nagyon érdekes ez a párhuzam, ami a gyerekek világa mögött meghúzódik, ezért megint pont egy olyan film lett, amin a gyerek jót nevet, a felnőtt meg elgondolkozik. Nekem tetszett a gyerekek mozgatása és talpraesett megoldása.

Ponyo kisses Sosuke and turns into a human forever ^_^ So cute!

Valójában Miyazaki következő filmje a Ponyo on the Cliff by the Sea 2 lett volna, vagyis ennek a filmnek a folytatása, de stúdióbeliek meggyőzték, hogy következő kritikám alanyát, a Szél Támad-ot kezdje el inkább. Valamilyen szinten ezt sajnálom, de ami csak a háttérben a Ponyoban meghúzódik, mint mondanivaló, azt a Szél Támadban reálisan, kegyetlenül a fejünkhöz vágják. Na de erről majd a következő kritikában 😉

Díjak:

Ponyo a 65th Venice International Film Festival-nak volt a bevezetője. Továbbá a Bologna Future Film Festival-on így említették meg: “the high artistic and expressive quality of animation able to give form to wonderful imagination of the worldwide cinema master” – Egy magas művészi szintű és kifejező minősége az animációnak, mely egy csodálatos képzeletnek képes az alakját felölteni a világhíres mozi mestertől.

2009-ben a Ponyo öt díjat nyert a 8th annual Tokyo Anime Awards-on, mely többek közt magába foglalja Az év animéje (Anime of the year), és a Legjobb belföldi főfilm (Best domestic feature) címet. Miyazaki elneyerte a legjobb rendezőnek járó díjat és a legeredetibb történetnek járó díjat, miközben Noboru Yoshida elnyerte a legjobb művészeti irányításért járó díjat.

A film továbbá Az Év Animációja és a Kiemelkedő Zenéért járó díjat a 32nd Japan Academy Prize-on szintén kiérdemelte.

Ponyo http://azpitituluak.com/euskaraz/1222069238/:

Remélem kedvet kaptatok a megnézéshez.

Mona voltam
Találjatok meg Facebookon 😀

Advertisements

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Ajánló, Anime, Kritika, Miyazaki Filmek, Mona
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Miyazaki75: Záró gondolatok | Kultúr Káosz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s