Totoro, a varázserdő titka by Aedan

Miyazaki féle előadásunk következő felvonása nem más, mint a Ghibli stúdió kabala állatát/erdőszellemét/mifenéjét adó Totoro, a varázserdő titka (Tonari no Totoro, My Neighbour Totoro). Az 1988-ban megjelent rajzfilm sokak szerint Miyazaki egyik legjobban sikerült alkotása, illetve olyan mende-mondák is keringenek a neten, hogy minden japán háztartásban van legalább egy példány belőle (pedig a nyolcvanas években annyira rettegtek a pénzügyi bukástól, hogy a Szentjánosbogarak sírjával együtt reklámozták a filmet – érdekes egy kombináció). De tényleg van olyan jó a cucc, mint amennyire a többség állítja? Nézzük meg közelebbről!

totoro

A film ikonikus jelenete.

Történetünk helyszíne most éppen nem egy párhuzamos világegyetem, vagy egy alternatív létsík, hanem az 50-es évekbeli japán vidék (ala Miyazakiféle idilli rusztika), megfűszerezve egy kis shintoista misztikával. Ide költözik ki a Tatsuo család, hogy a gyerekek hosszú ideje betegeskedő édesanyját könnyebben meg tudják látogatni az édesanyjukat. (A filmben ugyan nem említik, de a közeg alapján biztos voltam, hogy az anyuka mycobacterium tuberculosissal fertőzött, és utána nézve természetesen igazam lett. Plusz érdekesség, hogy Miyazaki anyja is TBC-be szenvedett, és ők is kiköltöztek vidékre. Véletlen egybeesés? Aligha…) Zárójelből visszatérve, a családnak a beköltözés, illetve az új közeghez való alkalmazkodás (túlságosan is) sikeresen megy, és békésen el is éldegélgetnek, illetve elcukiskodják magukat a lányok, miközben összehaverkodnak Totoroékkal és… Ennyi. Ja, Mei egyszer elveszik, de épségben előkerül, és itt tényleg véget ér a film. Úgy összességébe a sztori elfogadható, viszont van jó pár hiányosság benne, de azokról majd később.

3980867

Filmünk két főszereplője, Satsuki és Mei.

totoro-5

A Tatsuo család, amikor is egy vad kerékpárt próbálnak betörni. Satsuki a dolognak túlságosan is örül, legalábbis a feje alapján…

Tonari.no_.Totoro.full_.69835

Díszes egy kompánia, annyi szent. Ritkán lehet az összes Totorot egy helyen látni, van ám itt Chibi-Totoro, Chuu-Totoro és Oh-Totoro. Ja, meg a Neko-busz. Kíváncsi vagyok, hogy annak a megtervezéséhez vajon milyen gombát szívott el Miyazaki…

Egyesek szerint nincsen a filmben antagonista, pedig van, csak jóóóó nagyon fel kell nagyítani a kis drága TBC bacikat….

Szereplőkkel kapcsolatban sokat írni nem érdemes, nem Miyazaki legemlékezetesebb karakterei. Jó, mindenhol Oh-Totorot látjuk vigyorogni Ghibli fronton, viszont a filmben ő is inkább vegetálgat (erdőszellemként más dolga végül is nincsen), nem nagyon befolyásolja a történéseket, a többi karakter meg felejtős, sajnálom is őket, főleg Satsukit, az ő karakterében lett volna potenciál…

my-neighbor-totoro-mei-shovel

Ajjaj, ki adta Mei-nek azt a szép nagy kést? Ki tudja, mikor megy át yanderébe…

my-neighbor-totoro_592x299

Kövesd a fehér nyulat, akarom mondani Chibi-Totorot! Vagy inkább mindenki meneküljön a késes kislány elől?

my-neighbor-totoro-screen2

A késes jelenet után nem tudom, hogy melyiket féltsem jobban…

my-neighbor-totoro-respect-camphor-tree1

Lehet, hogy a fa a Totoro, vagy Totoro a fa? Hmmm, fogós kérdés…

my-neighbor-totoro-27257-1366x768

Filmbeli jelenet fanartja. Vajon miféle ördögi szertartást végezhetnek? És a végén föláldozzák Chibi-Totorot? Kérdések, kérdések….

A film képi világára, zenéjére nincsen panaszom. Szokásos gyönyörű szép hátterek, szép, de nem túl emlékezetes zene. Mehetünk is tovább, a leglényegesebb rész felé. –mély levegő-

giphy (2)

Bevallom, ezt a rajzfilmet nem szeretem.

aea

És meg is mondom, hogy miért nem.

Mégpedig a cuki külső mögött egy rahedli konfliktus bújik meg a mélyben, melyeket jobban kidomborítva egy gyönyörű plotot, árnyaltabb karaktereket is kaphattunk volna. Vegyük például anyuka teljes hiányát: a lányok már emiatt alapvetően frusztráltak voltak ahhoz, hogy a valóság elől egy saját maguk által elképzelt, biztonságot nyújtó világba meneküljenek, így próbálván meg feldolgozni édesanyjuk hiányát. Ráadásul Satsukinak nem csak ezt kell feldolgoznia, hanem még feladatként a háztartás, illetve kis hugi pesztrálása is ráhárult, és melyik kamaszkorú az, aki 4 éves idegesítő hugicájára szívesen vigyázna egész nap? Főleg, hogy szépen utaltak arra az iskolás jelenetnél, hogy hugica miatt a többi gyerek kicsúfolta őt. Az utalás pedig nem elég. Nagyon nem.

gySIZ

Mikor régebben megnéztem a filmet, annyi maradt meg belőle, hogy nem szeretem, illetve Neko-busnak golyói vannak. Szép emlékek, ugye?

lion-king-lifes-not-fair

És mit kaptam meg újranézésre, illetve kritika megírására? Valahogy sejtettem…

Talán egy konfliktust dolgoztak ki kellően, mégpedig mikor a két lány összeveszése miatt Mei egymagában elindult anyuhoz, Satsuki meg bűntudattól és félelemtől hajtva keresi őt… Aztán meghallja, hogy egy kislány cipőjét találták meg, nem is akárhol, hanem egy tó felszínén lebegve. Gyerekek, ez a jelenet nem csak őt, hanem engem is szíven ütött.Számomra ez a pillanat menti meg Totoroékat attól, hogy túlságosan lehordjam, így csak egy elszalasztott lehetőséget fogok látni a filmben.

mnt05

Satsuki Mei keresése közben.

my-neighbor-totoro-8

Szegény Mei, magányosan, elhagyatva…

tumblr_m3w45hmbcl1qd0wxoo1_500

Azért nem kell sem őt, sem Satsukit félteni! És most mindenki dudorássza a film főcímdalát, azaz “totoro no toro. totoro no toro”!

Well_b6e01a43e4be970893320602f2cb6ed5

Megképesítve a véleményem a filmről.

Szapulásból ennyi elég is, összegezzünk! Van egy szép, de túlhypolt filmünk, aminek felszíne mögött lenne tartalom, de nincs eléggé kidolgozva ahhoz, hogy valódi klasszikussá váljon. A filmet animékkel ismerkedőknek és 4-12 éves korú gyerekekkel rendelkező családoknak ajánlom, a többiek is tehetnek vele egy próbát, ha éppen nincs más dolguk…

13_6

Na, jöhet a másik múzsám, Kikiék, az sem lesz egy egyszerű menet…

 

Advertisements

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Aedan, Anime, Kritika, Miyazaki Filmek
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Miyazaki75: Záró gondolatok | Kultúr Káosz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s