Nauszika – A szél harcosai by Mona

 

Mai filmünk, a Nauszika, A szél harcosai (Kaze no tani no Nausicaä / Nausicaä of the valley of the wind), Miyazaki első önálló rendezésű filmje egyenesen 1984-ből.

„Az ipari civilizáció már ezer éve összeomlott. A pusztulás tengere egy mocsaras dzsungel, mely mérges gázokat bocsájt ki, és az emberiség utolsó tagjainak túlélését fenyegeti.”

– részlet a filmből

Mijazaki Hajaoval a III. Lupin: Cagliostro kastélya című film sikerének hatására az Animage felvette a kapcsolatot, hogy dolgozzon a cég számára, azonban Mijazaki filmötleteit akkor még elutasították, helyette egy manga elkészítésére kérték, ez lett a Kaze no Tani no Nausika. 1982-ben kezdte írni és rajzolni a mangát, ami megjelenése után hamar nagy sikerre tett szert, majd a filmre vitel is elindult 1983-ban. A forgatókönyv három hónap alatt készült el. A film 1984 márciusára készült el kilenc hónapos ütemtervvel.

Miyazaki mangaváltozata 12 év után került lezárásra, jelentős szünetekkel, ami alatt a filmjein dolgozott.. A manga végül 59 fejezetes lett (58 + 1 zárófejezet), amelyet hét kötetben adtak ki, az utolsó 1995. január 15-én jelent meg. A film az első 16 fejezetet dolgozza fel kis változtatásokkal.

A film legmarkánsabb témái a háborúellenesség és a természetközpontúság. Legfőbb mondanivalója, hogy a környezetet meg kell őrizni annak természetes formájában akkor is, ha nem mesebeli, barátságos a táj, illetve, ha nem kedves, aranyos állatok vesznek körül, és ijesztő, avagy bizonytalan az életben maradás. Ezért a gondolatért a film azonnal elnyerte a World Wide Fund for Nature elismerést.

Ennyi előtörténet után, most már azért térjünk ki egy kicsit magára a filmre, azon belül is elsősorban a cselekményre: Az ipari civilizáció felégése után, kisebb védett helyeken királyságok jöttek lére, és élik mindennapos, inkább agrár kulturális életüket elbújva a mérgező mocsarak és lakóik, elsősorban a rovarok elől. Egyike az ilyen királyságoknak a Szél Völgye, ahol Nauszika hercegnő él. Azonban a völgy élete megváltozik, mikor a Tolmékia Királyságának egy hadigépe lezuhan náluk. Ekkor indul el a történet megállíthatatlan eseménysorozata, melynek negatív kimenetelével Nauszika szembe megy.

Bár nem akarok belemenni a szereplők részletes ecsetelgetésébe, de Nauszikáról azért illene pár szót ejtenem: Ő egy olyan formáló erő, aki a természet megértésére és tiszteletére tanítja az embereket. És ez így nagyon hősiesen hangzik, és tetszésre méltó, csak az a baj, hogy, bár először nem gondoltam volna ezt itt leírni, de Nauszika valójában ŐRÜLT. Úgy a hagyományos, ártalmatlan formában. Szegény lány annyira elvakult, ami, végső soron az adott szituációban jól jön, de valójában rettenetesen veszélyes. A sors iróniája, hogy a völgylakók, meg úgy mindenki, aki interakcióba kerül a lánnyal, erre rájön, vagy minimum sejti, de senki nem meri bevallani vagy felhozni a témát. Azonban, pont ez a furcsa őrültsége Nauszikának teszi őt ennyire szerethetően emberivé, nem pedig egy szimpla (ostoba) hőssé.

Hát nem édes? Tartsuk meg!

Az Ő egyértelmű ellentéte a filmben Kushana, aki csak az erőszakban és a hatalomban látja a problémák megoldását, de végső soron ő sem tényleges gonosz, ami egy jellegzetes Miyazaki vonás, mert minden cselekedetének van miértje. A hercegnőlét egy racionális oldala, aki elképedve figyeli Nauszika őrültségét, bár ő sem mondja ki.

Persze a filmben még megjelennek említésre méltó karakterek, de azok jelentőségük a történet szempontjából csekély. Így most őket nem is fejtem ki bőven, csak így említés szinten:

“Ez Yupa mester! Aki megöli híres lesz!”

Gyakorlatilag az egyetlen potenciális férfi jelöltünk.

Ohmu: nom nom nom nom nom.

A kedvenc szerencsétlen katonám 😀 Egy film róla simán megállná a helyét.

A film zenéjét a későbbiekben rendszeresen visszatérő Hisaishi Joe komponálta. Ebben a filmben is nagyon szépet, jellegzeteset alkotott. Személyes kedvencem az álombéli dallam. A sokak számára ismert „Kaze no Tani no Nausika” témazenét viszont Hoszono Haruomi szerezte és Jaszuda Narumi énekelte.

Bár a Studio Ghibli megalakulása előtt készült, a filmet a stúdió első művének tekintik, és a Studio Ghibli DVD -gyűjtemény is tartalmazza.

A film alapján három videojáték és több művészeti album, illetve könyv is napvilágot látott. (és elkészítették Nauszika siklóját is)

Magyarországon először 1987-ben vetítették a mozik a film vágott változatát, majd a Best Hollywood adta ki a vágatlan változatot 2007-ben.

 

Díjak és jelölések

1984:
Anime Grand Prix: Legjobb, anime, női főszereplő

1985
Fantafestival: Legjobb kisfilm
Kinema Junpo Awards: Readers’ Choice Award a legjobb filmért
39. Mainichi Film Concours: Ófudzsi Noburó-díj

Összességében én ezt a filmet nagyon ajánlom, de az tény, hogy először senki nem zárja a szívébe. Nekem is körülbelül 4-szer kellett megnéznem, hogy rájöjjek minden sejtetésére, és igenis a szívembe zárjam. (nagyon sokat segített a helyzeten, hogy rájöttem, a főhős nem normális)

Számomra mégis ez az egyik legjobb Miyazaki film, talán azért mert ezt láttam legelőször, de talán azért is, mert a családomon belül ezt mindenkinek meg tudtam mutatni kisebb/nagyobb kiborulások nélkül. Bár az ohmuk tényleg félelmetesek, mégis bátor szívvel ajánlom bárkinek.

s

források

https://en.wikipedia.org/wiki/Nausica%C3%A4_of_the_Valley_of_the_Wind_(film)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nauszika_%E2%80%93_A_sz%C3%A9l_harcosai

http://www.port.hu/nauszika_-_a_szel_harcosai_kaze_no_tani_no_naushika/pls/w/films.film_page?i_film_id=88457

http://mozicsillag.cc/film/nauszika-a-szel-harcosai-1984-online

http://mesekincstar.hu/nauszika-a-szel-harcosai-online-mese/

http://hungarian.imdb.com/title/tt0087544/

Reklámok

Kultúr Káosz névjegye

Ha érdekel téged a rajz, képzőművészet, filmek, animék, videójátékok és sok más random dolog, akkor jó helyen jársz, mert mi itt ezekkel foglalkozunk.
Kategória: Anime, Kritika, Miyazaki Filmek, Mona
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Miyazaki75: Záró gondolatok | Kultúr Káosz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s